Az iparosodás, az urbanizáció, a fogyasztói társadalom kifejlődése és az életszínvonal emelkedése olyan hatások, melyek a települési szilárd hulladék mennyiségének növekedéséhez vezettek. A települési szilárd hulladék elhelyezése költséges, ezen kívül területeket von el más tevékenységektől.    Ezért szükséges, hogy csupán a tovább már nem hasznosítható hulladék kerüljön deponálásra. Az újrahasznosítható hulladék kiválogatása csökkenti a lerakásra kerülő hulladék mennyiségét, ezen kívül az újrahasznosítás bevételt is jelent, tehát mind gazdasági, mind pedig környezetvédelmi szempontból előnyös tevékenységnek tekintendő.

   Az Európai Unió direktívái illetve a magyar Hulladékgazdálkodási Törvény irányelvei alapján előnyben részesítjük a hulladék újrahasznosítását. Ebben a szellemben vállaljuk:

  • Település, több település, régió hulladékgazdálkodási koncepciójának kidolgozását,
  • hulladékudvarok tervezését és kialakítását,
  • veszélyeshulladék-tároló tervezését, engedélyeztetését, kivitelezését,
  • forrástérképek készítését, forrásteremtő pályázatok írását,
  • hulladékgazdálkodási tervek készítését,
  • tervezési-, engedélyeztetési, tanácsadási feladatok ellátását,
  • kivitelezési munkák végzését.

Főbb referenciáink e téren

1. Szelektív települési szilárdhulladék-gyűjtés hat éves programja a fővárosban 1999
2. A fővárosi lakossági hulladékgyűjtő udvarok tevékenységének kiterjesztése a különleges kezelést igénylő hulladék fogadására 1999
3. A fővárosban keletkező települési szilárd hulladék hasznosítása 1999
4. Hulladékgazdálkodási rendszer Kecskemét térségében 2000
5. Javaslat az Észak-Bács-Kiskun megyei települési szilárd hulladék szelektív gyűjtési rendszerének és a hulladék feldolgozásának megvalósítására 2000
6. Észak-Bács-Kiskun megyei hulladékhasznosító hatásvizsgálat, megvalósíthatósági tanulmány 2000
7. Hulladékhasznosító mű, ISPA pályázat program 2000
8. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer, meg-valósíthatósági tanulmány 2002
9. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer ISPA pályázat megvalósíthatósági tanulmánya 2002
10. Elektronikai hulladék kezelésének lehetőségei Magyarországon 2002
11. A tápiószecsői volt agyagnyerőhely környezetvédelmi vizsgálata és rekultivációs terve 2003
12. Egységes környezethasználati engedélyezéshez Esztergom-Kertváros kommunális hulladéklerakó teljes körű vizsgálata 2003
13. Bakonyi Erőmű Rt Inotai Hőerőmű hulladékgazdálkodási terve 2004
14. Bakonyi Erőmű Rt Ajkai Hőerőmű hulladékgazdálkodási terve 2004
15. Bakonyi Erőmű Rt Ajkai Bányaüzem hulladékgazdálkodási terve 2004
16. Balinkai Bányaüzem hulladékgazdálkodási terve 2004
17. A Duna-Dráva Cement Kft. Váci Cementgyár forgókemencéjében a veszélyes és nem veszélyes hulladék hasznosításának engedélyezésére részletes környezeti hatástanulmány 2004
18. E.ON Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. hálózatból kibontott faoszlopok mintái alapján környezetvédelmi szakvélemény készítése 2004
19. Az ajkai települési szilárdhulladék-lerakóra 2004. évben elhelyezett hulladék biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmának meghatározása 2005
20. Tervdokumentáció az ajkai települési szilárdhulladék-lerakó területén keletkező depóniagáz elvezetésére és mintázására 2005
21. Ajka város kommunális hulladéklerakó talajvízfigyelő rendszerének vizsgálata 2006
22. Hulladékkezelési engedélykérelem termikus talajtisztító berendezés üzemeltetéséhez a volt ercsi cukorgyár területén 2005
23. Az "AVAR Ajka" Városgazdálkodási Kft. által üzemeltetett települési szilárdhulladék-lerakó teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálata 2005
24. Dorogi kistérségi dögkutak rekultivációjának építészeti tervei 2006
25. Esztergom és Nyergesújfalu kistérségi dögkutak és dögtemetők felszámolásának rekultivációs kiviteli terve 2006
26. Az Elektro-Waste Kht. rendszerében begyűjtött és feldolgozott e-hulladék nyilvántartásának kidolgozása 2006
27. Ajka város Önkormányzatának tulajdonában lévő kommunális hulladéklerakó monitoring rendszerének vizsgálata 2006
28. Az "AVAR Ajka" Városgazdálkodási Kft. által üzemeltetett települési szilárdhulladék-lerakó teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálata, IPPC engedélyeztetés 2006
29. Elektronikai hulladék begyűjtése Ajkán és a hozzá tartozó kistérségi 38 településen Megvalósíthatósági tanulmány 2006
30. Ajka város és Ajka környéki települések közös helyi hulladékgazdálkodási terve 2006
31. Hatvan, Boldog, Ecséd, Lőrinci, Rózsaszentmárton, Jászfényszaru, Galgahévíz és Iklad településeken jelenleg meglévő dögkút környezetvédelmi felülvizsgálata, rekultiváció tervezése 2006
32. Az ajkai hulladéklerakóra beszállított települési szilárd hulladék összetételének vizsgálata 2006
33. A Mátraholding Zrt. által létesítendő elektromos és elektronikai hulladék feldolgozó telep engedélyeztetése, a létesítéshez és a beüzemeltetéshez szakmai tanácsadás 2006-2007
34. Ajka Város Önkormányzat tulajdonában lévő kommunális hulladéklerakó monitoring rendszerének üzemeltetése 2007
35. Az "AVAR Ajka" Kft. üzemeltetésében lévő kommunális hulladéklerakóval összefüggő 2007. évi környezetvédelmi feladatok ellátása (a lerakott hulladék szennyezettségének vizsgálata, a hulladéklerakóra beszállított települési szilárd hulladék részletes összetétel-vizsgálata a 13 frakció összetételére, a lerakó területéről távozó talajvíz mintázása, a lerakott hulladék biológiailag lebomló szervesanyag-mennyiségének megállapítása, csökkentési ütemterv, új hulladék kazetták nyitása, új monitoring kutak létesítése, a hulladékkezelő telep rekultivációja, úttisztítási hulladék átvehetőségének vizsgálata) 2007
36. Az ABASZÖV Termelőszövetkezet "FA" telephelyén az EWC 02 07 03 kémiai kezelésből származó hulladék kitermelése, elszállítása és ártalmatlanítása 2007